FŐOLDAL ELŐZMÉNYEK HÁTTÉRVILÁG KAPCSOLAT • • • ZELENÁK ANIKÓ egyéb (nem írói) oldalai pl.: rajzok és festmények a Deviantart-on  • •  •

Ízelítő: ELSHAAN 3. A Kalózvadász

Kitthari, Tess figyelmeztető kiáltásával egy időben érezte, hogy mellette Siljagen mozgásba lendült;  felismerve a veszélyt, egyszerre védekezni és támadni akar. De azt is, hogy az a valami, amitől még a  háta is borsózik, kiszabadult rejtekéből, és felé tart. Bénult rémülete perzselő dühbe csapott át, amint  az idegen akarat rátapadt. Ellene feszült, és megpróbálta lerázni magáról.   A széf nyílásán kiözönlő fényt ekkor egy sötét tömeg takarta el egy pillanatra, aztán elszakadt tőle, és  rázuhant. *** Kitthari! A csillagokra! Megölik! – üvöltötte Siljagen fejében egy hang, a saját hangja, és tudta, hogy harcolnia  kell, felállni a földről, ami most leküzdhetetlen erővel vonzotta magához, mintha a gravitáció a  sokszorosára növekedett volna. A félelem olyan erővel hasított belé, hogy szinte rosszullét fogta el.  Mindannyian meg fognak halni, és ő képtelen felállni, hogy megakadályozza! A szerelme, a barátai,  mindaz, amiért küzdöttek elpusztul – az ő hibájából.  Az önvád fájdalmasan belévájó karmai közül brutális erővel szakította ki a felismerés, hogy valami  közeledik felé, és neki mozdulnia kell, kitérni előle, mielőtt késő lenne!  A mentális támadástól morajló fülei mellett ekkor súlyos lábak dobbanásai rezegtették meg a padlót.  Egy hatalmas alak magasodott fölé, csizmás láb emelkedett, hogy eltapossa. De Siljagen tágra nyílt  szeme előtt lidércnyomásos lassúsággal lefelé zúduló rúgás nem érte el a célját. A tyron egy végtelennek  tűnő tizedmásodpercig küzdött a testét bénító gyengeség ellen, míg izmai hajlandóak voltak végre  engedelmeskedni akaratának. Egyik karja és lába a földnek feszült, és oldalra lökte a testét, egyenesen  a hinamori tekintélyes súlyát alátámasztó, oszlopszerű lábnak. Minden erejét belevitte az ellenfele  térdére mért ütésbe, amitől az megingott, és csak úgy tudott talpon maradni, hogy rúgásra lendülő  lábával sietve megtámaszkodott a földön. Így egymást keresztezett lábbal, már nem volt elég ideje,  hogy elérje a ruganyosan visszagördülő tyront, aki végre megszabadulva a tudatpajzsát ért súlyos csapás  utóhatásaitól, lendületből talpra ugrott. Még jókor, hogy lássa a sztáziskamrából előbukkanó két újabb  helfet. Kivetették magukat a megnyíló réseken, átlebegtek a súlytalanság zónáján, és gyorsulva  zuhantak feléjük.  Siljagen fejét oldalra kapva, szemével társait kereste, de még mielőtt meglátta volna őket, tudta, hogy  mi történik velük. Egy villanásnyi idő elég volt neki, hogy hihetetlen élességgel fogja fel környezetét, és  kirajzolódjon agyában a rémisztő kép. Egy mozdulatlanságba merevedett élőkép, egy szívszorongató  pillanatfelvétel:   Az ajtó mellett, a merőleges síkon lehanyatló Tess látványa; lábait behajlítva lebegett a levegőben,  mozdulatlanul, mint a borostyánba dermedt rovar; a kezében szorongatott fegyverből vaktában leadott  energiasugár halálos izzása, amit az öntudatlanul görcsbe ránduló ujjak bocsátottak útjára; barátja  arcán a kétségbeesés maszkja, ahogy próbált ellenállni a testét és lelkét leigázó idegen erőnek. A két  hinamori zuhanás közben, arcukat homályba vonta a mögöttük ragyogó fény; hatalmas alakjuk erőt  sugárzott, agresszív, győzelemre törő elszántságot; alattuk a tyron lány ugrás közben, amint éppen  elrugaszkodott a padlótól; karcsú teste, mint a meghajlított, ruganyos ág, energiától feszült; a felé  nyúló sápadt bőrű kéz nem érhette el… de a tátott szájjal bámuló Gilt igen. A leirai kezéből kihulló  számítógépmodul a széf konzolján állt az egyik sarkán különös, lehetetlen helyzetben… És szinte  érintésnyi közelségben a sárgaszemű, aki fejét és felsőtestét Siljagen felé fordította, arcán a  meglepetés és a düh kifejezése keveredett. Lábát kicsit megemelte, mintha újból támadni készülne,  öltözéke ráncokba gyűrődött a vállán, ahogy karja oldalra lendült…  Aztán az idő visszazökkent a megszokott kerékvágásba. A valóságból kiszakított pillanat elszállt, a két  hinamori lába pedig nagy dobbanással ért padlót. Siljagen szeme megrebbent, és az események szédítő  erővel rontottak rá. Minden felgyorsult. A konzolra zuhanó kis elektronikus készülék sarka éleset  koppant, majd a levegőbe pattanva folytatta útját a mesterséges gravitációnak engedelmeskedve.   A lány fürge gyíkként surrant félre a felé mozduló hatalmas alak elől, és még idejében sikerült kicsúsznia  a köré kulcsolódó „bilincsből” – vagy legalábbis ennek a mentális helf technikának a hinamori  megfelelőjéből.   * Kitthari! Küzdőközösség… most! – száguldott felé a gondolat sebességével Siljagen üzenete.  A lány visszafordult – agyában helyére kattant a küzdőközösséget felélesztő aktiválókép. A Siljagen  irányából lángnyelvként kicsapó energia megérintette, körülvette, és egy perzselően nagyszerű  pillanatba sűrítve átcikázott közöttük mindaz, amit a másik érzett, gondolt és tudott.  Erejük megsokszorozódott, tudásuk eggyé olvadt, egyetlen összeforrott akarat irányítása alatt. Két test,  egy lélek lettek, ám az Én nem szűnt meg létezni, csupán a tudatosság egy új szintjére lépett. A  küzdőközösség, a leghatékonyabb helf harcmodor szintjére. Sohasem gyakorolták, de az alapjául  szolgáló teljes telepatikus kapcsolat kettőjük között különös tökélyre fejlődött. Eddig ugyan a szerelem  eszköze volt, de most a harcé lesz.  A lány előbbi félelme azonnal elpárolgott, mint forró napsütésben a harmat. Lekuporodott, bal kezével  könnyedén felemelte a súlyos Langer sugárfegyvert, és támadója felé irányította. Sisakja képmezőjén  pirosra váltott a jel: Cél megerősítve!  Vissza a lap tetejére
• • • ZELENÁK ANIKÓ alias PHILLIP MESSIER írói oldala • • •
• • • Rajzok és festmények a Deviantart-on  • • •

Ízelítő: ELSHAAN 3. A Kalózvadász

Kitthari, Tess figyelmeztető kiáltásával egy időben érezte, hogy mellette Siljagen mozgásba lendült;  felismerve a veszélyt, egyszerre védekezni és  támadni akar. De azt is, hogy az a valami, amitől  még a háta is borsózik, kiszabadult rejtekéből, és  felé tart. Bénult rémülete perzselő dühbe csapott  át, amint az idegen akarat rátapadt. Ellene  feszült, és megpróbálta lerázni magáról. A széf nyílásán kiözönlő fényt ekkor egy sötét  tömeg takarta el egy pillanatra, aztán elszakadt  tőle, és rázuhant. *** Kitthari! A csillagokra! Megölik! – üvöltötte Siljagen  fejében egy hang, a saját hangja, és tudta, hogy  harcolnia kell, felállni a földről, ami most  leküzdhetetlen erővel vonzotta magához, mintha  a gravitáció a sokszorosára növekedett volna. A  félelem olyan erővel hasított belé, hogy szinte  rosszullét fogta el. Mindannyian meg fognak halni, és ő képtelen  felállni, hogy megakadályozza! A szerelme, a  barátai, mindaz, amiért küzdöttek elpusztul – az  ő hibájából. Az önvád fájdalmasan belévájó karmai közül  brutális erővel szakította ki a felismerés, hogy  valami közeledik felé, és neki mozdulnia kell,  kitérni előle, mielőtt késő lenne! A mentális támadástól morajló fülei mellett ekkor súlyos lábak dobbanásai rezegtették meg a  padlót. Egy hatalmas alak magasodott fölé,  csizmás láb emelkedett, hogy eltapossa. De  Siljagen tágra nyílt szeme előtt lidércnyomásos  lassúsággal lefelé zúduló rúgás nem érte el a  célját. A tyron egy végtelennek tűnő  tizedmásodpercig küzdött a testét bénító  gyengeség ellen, míg izmai hajlandóak voltak  végre engedelmeskedni akaratának. Egyik karja  és lába a földnek feszült, és oldalra lökte a  testét, egyenesen a hinamori tekintélyes súlyát  alátámasztó, oszlopszerű lábnak. Minden erejét  belevitte az ellenfele térdére mért ütésbe, amitől az megingott, és csak úgy tudott talpon maradni,  hogy rúgásra lendülő lábával sietve  megtámaszkodott a földön. Így egymást  keresztezett lábbal, már nem volt elég ideje,  hogy elérje a ruganyosan visszagördülő tyront, aki végre megszabadulva a tudatpajzsát ért súlyos  csapás utóhatásaitól, lendületből talpra ugrott.  Még jókor, hogy lássa a sztáziskamrából  előbukkanó két újabb helfet. Kivetették magukat  a megnyíló réseken, átlebegtek a súlytalanság  zónáján, és gyorsulva zuhantak feléjük. Siljagen fejét oldalra kapva, szemével társait  kereste, de még mielőtt meglátta volna őket,  tudta, hogy mi történik velük. Egy villanásnyi idő  elég volt neki, hogy hihetetlen élességgel fogja  fel környezetét, és kirajzolódjon agyában a  rémisztő kép. Egy mozdulatlanságba merevedett  élőkép, egy szívszorongató pillanatfelvétel: Az ajtó mellett, a merőleges síkon lehanyatló Tess látványa; lábait behajlítva lebegett a levegőben,  mozdulatlanul, mint a borostyánba dermedt  rovar; a kezében szorongatott fegyverből  vaktában leadott energiasugár halálos izzása,  amit az öntudatlanul görcsbe ránduló ujjak  bocsátottak útjára; barátja arcán a kétségbeesés  maszkja, ahogy próbált ellenállni a testét és  lelkét leigázó idegen erőnek. A két hinamori  zuhanás közben, arcukat homályba vonta a  mögöttük ragyogó fény; hatalmas alakjuk erőt  sugárzott, agresszív, győzelemre törő  elszántságot; alattuk a tyron lány ugrás közben,  amint éppen elrugaszkodott a padlótól; karcsú  teste, mint a meghajlított, ruganyos ág,  energiától feszült; a felé nyúló sápadt bőrű kéz  nem érhette el… de a tátott szájjal bámuló Gilt  igen. A leirai kezéből kihulló számítógépmodul a  széf konzolján állt az egyik sarkán különös,  lehetetlen helyzetben… És szinte érintésnyi  közelségben a sárgaszemű, aki fejét és  felsőtestét Siljagen felé fordította, arcán a  meglepetés és a düh kifejezése keveredett. Lábát kicsit megemelte, mintha újból támadni készülne, öltözéke ráncokba gyűrődött a vállán, ahogy karja oldalra lendült… Aztán az idő visszazökkent a megszokott  kerékvágásba. A valóságból kiszakított pillanat  elszállt, a két hinamori lába pedig nagy  dobbanással ért padlót. Siljagen szeme  megrebbent, és az események szédítő erővel  rontottak rá. Minden felgyorsult. A konzolra  zuhanó kis elektronikus készülék sarka éleset  koppant, majd a levegőbe pattanva folytatta  útját a mesterséges gravitációnak  engedelmeskedve. A lány fürge gyíkként surrant félre a felé mozduló  hatalmas alak elől, és még idejében sikerült  kicsúsznia a köré kulcsolódó „bilincsből” – vagy  legalábbis ennek a mentális helf technikának a  hinamori megfelelőjéből. * Kitthari! Küzdőközösség… most! –  száguldott felé a gondolat sebességével Siljagen  üzenete. A lány visszafordult – agyában helyére kattant a  küzdőközösséget felélesztő aktiválókép. A  Siljagen irányából lángnyelvként kicsapó energia  megérintette, körülvette, és egy perzselően  nagyszerű pillanatba sűrítve átcikázott közöttük  mindaz, amit a másik érzett, gondolt és tudott. Erejük megsokszorozódott, tudásuk eggyé olvadt,  egyetlen összeforrott akarat irányítása alatt. Két  test, egy lélek lettek, ám az Én nem szűnt meg  létezni, csupán a tudatosság egy új szintjére  lépett. A küzdőközösség, a leghatékonyabb helf  harcmodor szintjére. Sohasem gyakorolták, de az  alapjául szolgáló teljes telepatikus kapcsolat  kettőjük között különös tökélyre fejlődött. Eddig  ugyan a szerelem eszköze volt, de most a harcé  lesz. A lány előbbi félelme azonnal elpárolgott, mint  forró napsütésben a harmat. Lekuporodott, bal  kezével könnyedén felemelte a súlyos Langer  sugárfegyvert, és támadója felé irányította.  Sisakja képmezőjén pirosra váltott a jel: Cél  megerősítve! Vissza a lap tetejére
MENÜ
A teljes tartalom mobilon nem érhető el. Az interaktív térképek és online űrlapok használatához sajna nagyobb monitor kell.
TOVÁBB VISSZA