FŐOLDAL ELŐZMÉNYEK HÁTTÉRVILÁG KAPCSOLAT • • • ZELENÁK ANIKÓ egyéb (nem írói) oldalai pl.: rajzok és festmények a Deviantart-on  • •  •

Ízelítő: ELSHAAN 1-2. Ébredő erők - A Nagy Viadal

Hinamori Birodalom, Hinamor bolygó,  Miator Városi Űrkikötő Sz. u. 4035. Forróság Éve 28.    Siljagen fáradtan, káprázó szemmel nézett fel az áruház fényben úszó kupolájára. A művészien  bonyolult mintákon átsütött a Hinamor napja, és a tyron újra és újra megcsodálhatta, ahogy az aranyló  fénypászmák végigsiklanak a szobrokkal dúsan díszített falakon, oszlopokon, az üzletek közt sétáló  vásárlókon. Inkább ezt akarta látni, mint a bilincseket a kezén és a lábán, inkább az egész csarnokot  betöltő halk zenét akarta hallani, mint a szomszédos üzletből kiszűrődő gyereksírást. Fekete bőrű  nimbai kislányok ültek ott egymáshoz fűzve, Siljagen úgy nyolc-kilenc évesnek saccolta őket. Abba  viszont nem mert belegondolni, miért viselnek mégis olyan kivágott, mindent megmutató ruhákat, amik  inkább felnőtt nőkhöz illettek volna.      Például azokhoz, akik a csarnok túlsó felén álltak csoportos élőképpé merevedve, valami bonyolult  táncmozdulat kellős közepén. Meztelen fehér bőrük láttán Siljagen szeme csak még jobban káprázott.  Leiraiak lehettek, vagy yageaiak. Rabszolgák, mint most már ő is.     Parancsszó harsant, harcosok masíroztak el üzletük előtt, túlhaladtak rajta, majd újabb vezényszóra  alakzatot váltottak, és megálltak. Fényűzően öltözött pár sétált mögöttük, egymásba karolva, már  amennyire azt a nő terebélyes ruhakölteménye megengedte. A férfi talán ezt akarta ellensúlyozni  méretes pocakjával, vagy inkább a hivatalnok kasztban betöltött rangját hangsúlyozni, Siljagen nem  tudta eldönteni. Gazdagságát nyilvánvalóan nem kellett bizonygatnia, hisz épp méregdrága rabszolgák  vásárlásával múlatta az idejét. Dolgozó kasztbéli szolgáik már hármat is kísértek belőlük pórázon,  ugyanannyi humán fajból, sőt negyedikként egy zireelt is. Lehet, hogy egy tyronra is kedvük támadt?     Az üzlet tulajdonosa úgy gondolhatta, hogy ha eddig nem is volt kedvük hozzá, hát majd ő csinál  nekik. Elébük sietett, lázas igyekezettel hajlongott, és olyan hazug hízelkedéssel alázta meg magát,  amilyet Siljagen még senkitől sem hallott. Aztán a hosszú bevezető után nyájas mosollyal tért rá az  üzletre. Kérem tekintsék meg az árumat nagyméltóságú uram! – invitálta beljebb a szóözönnel előpuhított  vásárlókat az üzletbe. – Mind frissen befogott és betöretlen, egyenesen Zeifrenből! Jöjjön,  nagyméltóságú asszonyom, lépjen közelebb, és bizonyosodjon meg róla, hogy csak a legjobb minőséget  tartom!     Sürgetően intett a segédeknek, hogy hozzák a frissítőket, és állítsák fel a rabszolgákat. Aztán, amikor  a hinamori nő kényesen beljebb tipegett kényelmetlennek tűnő magas sarkú cipőjében, és a karcsú  üvegkehelyben pezsgő italt is elfogadta, a tulajdonos hozzálátott a párját győzködni.  Önök, nagyméltóságú uram az elsők, akik megtekinthetik ezt a szállítmányt! Még senki sem  válogatott közülük. Nem mintha kellene! Hisz mind egytől egyig remek… – és csak sorolta, sorolta szinte  levegővétel nélkül, Siljagen pedig csak a nő kezében tartott italt látta, saját gyomra korgását hallotta.  Így lehettek vele a többi tyronok is, mert mozgolódni kezdtek, és lopva olyan éhes pillantásokat  vetettek a kövér hivatalnok kezében tartott édességre, hogy az áruházi őrök már a beavatkozást  fontolgatták.     A hinamori nő végigsétált a férfiak sora előtt, érzéki-szép kék szemével unottan mustrálgatta őket,  majd Siljagen előtt megállt. Csillámló szempillái zavartan megrebbentek, a merész dekoltázsban félig  közszemlére tett keble megemelkedett a mély lélegzetvételtől. Egy pillanatig elgondolkodva nézett fel  a tyron arcára, aztán ravaszul megcsillanó szemmel hátrapillantott az üzlet vezetőjére.  Elég soványak, nem? – jegyezte meg fintorogva, és kecses mozdulattal megtapogatta Siljagen hasát  a négynapos éhezés után kissé lötyögőssé vált egyenruhán át. Aztán elégedetlenül fordult a segédekhez.  – Ezen az egyen miért van ennyi ruha?!   Mert ez egy tanelaan, nagyméltóságú asszonyom! Látja, ott az embléma a vállán. Bátorkodtam  rajta hagyni, hogy ezzel is jelezzem az értékét… nagyméltóságú asszonyom.   Kulgur, drágám! – fordult a nő a párjához. – Mit is mondtál, mennyibe került a jacht burkolatának  javítása?  Túl sokba, aranyom – legyintett a férfi. – De egy tanelaan még annál is drágább. Felejtsd el,  kérlek.     Ezt hallva az üzletvezető rémülten adott jelt a segédeknek, hogy gyorsan vetkőztessék le a rabszolgát,  mielőtt még emiatt meghiúsulna az üzlet. Siljagen pedig hirtelen azon kapta magát, hogy egyszerre  hatan esnek neki, eloldozzák a többiektől, lehúzzák róla a ruhát, és már ott is áll háta mögött  összebilincselt kezével az üzlet közepén lévő fém rúdhoz rögzítve… egy szál semmiben. A hivatalnok  asszonya szaporán pislogott, majd taktikát váltott:  Akkor vedd meg nekem ágyasnak! Kérlek, kérlek! Nem lehet igaz, hogy még azt is sajnálod tőlem!  Amikor egy ágyas csak töredék árába kerül egy…     Az üzletvezető szeme egy pillanatra kidülledni látszott.  Khm… nagyméltóságú asszonyom… szégyellem, hogy szóvá kell tennem, de a rabszolga ára  független attól, hogy mire méltóztatik használni…  Hallgass! – intette le a nő. – A pilótánk alkalmatlan, drágám. Összetörte a mi kis Velentránkat.  Hogy bízhatnánk rá az életünket végig egy olyan hosszú úton! Este indulunk, és most itt van ez a pilóta…  hát ez nem egy jel, drágám? Hát nem az Egyensúly intézte így, hogy megóvjon minket?  Ha szabad közbeszólnom, nagyméltóságú uram – látta elérkezettnek az időt az üzletvezető, hogy  előhozakodjon legfőbb adujával. – Javaslom, addig döntsék el, hogy igényt tartanak-e a rabszolgára,  amíg az Uradalmi Flották valamelyik beszerzője ide nem ér. Bármelyik helf Dinasztia örömmel fizetne  egy zeifreni tanelaanért akár háromszoros árat is. Mert mint az köztudott, ezek a pilóták értékes  információkkal rendelkeznek a zeifreni flotta cirkálóiról, sőt… ha a nagyméltóságú asszony úgy kívánja…  – hajolt meg a nő felé alamuszi mosollyal – egy árért két célra is használhatják, így mindjárt sokkal  kevesebbnek tűnik majd az összeg, amit a homlokszalagján feltüntetni bátorkodtam. Aztán akár busás  haszonért újraértékesíthetik bármelyik Uradalmi Flottánál.     A tulajdonos szóáradatát egy haragos kiáltás, majd női sikoly szakította félbe. A ribillióra mindenki a  szomszédos pavilon felé fordult, ahonnan épp egy férfi rohant ki az üzletek előtti térre. Filigrán  termetéből ítélve bellati lehetett, és Siljagen elborzadva látta, hogy futtában épp egy pár véres ujjat  köp a padlóra. Csak nem leharapta egy vásárló ujjait?! Mondjuk akkor, amikor az meg akarta vizsgálni a  fogait…    A bellati inaszakadtából futott, de nem jutott messzire. A megtermett hinamori őr, a markában valami  henger alakú tárggyal, hamar utolérte, majd a tárgyból hátborzongató sivítással előkígyózó  energianyalábokkal lesújtott rá. A szökevény úgy rándult össze, mintha villámcsapás érte volna. Üvöltve  rogyott a földre, ott vonaglott, és dobálta magát még sokáig azután is, hogy az őr kikapcsolta különös  fegyverét.    Dehogyis fegyver – jött rá Siljagen az iszonyattól torkában dobogó szívvel – ez lehet az a korbács,  amivel a sárgaszemű kalóz fenyegette! A csillagokra! De jó, hogy nem adott rá okot, hogy beváltsa a  fenyegetését!    A bellati tényleg nem halt bele a korbács impulzusába, legalábbis addig nem, míg Siljagen szemmel  követhette, ahogy az őr elvonszolja. Hosszú ideig hallotta még a jajgatását a gyerekek sikoltozásán át, a  többi tyron rémült zihálása-nyöszörgése mellett is. Ekkor vette észre, hogy ő is minden ízében remegve  veti a hátát a hideg fémrúdnak, a tudatát elfedő fantom épp foszladozik, az éhezés miatti szédülése  pedig a quatt hatásának elenyésztével gyorsan fokozódik.      Az üzlet előtt felbukkanó termetes férfi látványa azonban egy pillanat alatt visszaadta a szükséges  lelkierőt.      Egy helf! – szorult össze a gyomra a rémülettől. Sietve, minden erejét latba vetve szilárdította meg  álcáját, és rejtekében újra aktiválta a szervezetét frissen tartó tudati reflexsort.     A helfet harcosnők osztaga kísérte, magasabb volt, mint a kalózok helfje, izmosabb és jóképűbb még  Farrónál is, sőt mi több, nagyságrenddel elegánsabban festett mindkettőnél. Hullámos, fehér haja széles  vállára omlott, szögletes vonású arca, fejtartása mérhetetlen önhittséget tükrözött. Aranysárga szeme  olyan mértékű megvetéssel tekintett le az előkelő párra, mintha az ő viszonylatukban azok lennének  rabszolgák. A hivatalnokok reagálásából ítélve akár úgy is lehetett.  Lastfer nemes urunk! – hajolt meg a kövér hivatalnok, már amennyire meg tudott hajolni, és  asszonya sietve követte a példáját. – Mindig öröm Patrónus Dinasztiánk fiával talákoznunk. Fogadd  Rábízottaid hódolatát! Ugyan, Kulgur! – dördült a helf pincemély hangja. – Te és a hódolat, kapzsi disznó! Mikor akartad  közölni velem, hogy lefoglaltattad a hajómat amiatt a pár vacak váltó miatt?!  Engedelmeddel, nemes uram, az elmúlt évszakban négyszer küldtem futárt a fizetési  felszólítással, és egyszer én magam is megpróbáltalak meglátogatni szállásodon, de nem méltóztattál  fogadni. Így hát…     Lastfer nemes úr hirtelen elvesztette érdeklődését a téma iránt.  Szót se róla többet. A Velentra úgysem hozott nekem szerencsét. Sajnálom, nemes uram, hogy így próbára tettem a türelmedet. Meg fogom találni a módját,  hogyan kárpótoljalak.  Úgy legyen – vont vállat a helf, aztán meglátta az alkuoszlophoz bilincselt rabszolgát, a mellette  álló segéd kezében pedig a fehér egyenruhát. – Csak nem új pilótát veszel? Az enyém tán nem elég jó  neked? Ha akarod, nemes uram, bármikor visszaadom! Ingyen. Legalább nem okoz több kárt.   Tartsd csak meg. A tanelaant én veszem meg. Szűz még?    Siljagen szívverése kihagyott egy ütemet. Hogy mi?!      Az üzletvezető elvörösödő képpel lépett közbe: Rettenetesen szégyellem, Lastfer nemes uram, hogy ezt merészelem mondani… – tördelte a kezét,  és a világ minden kincséért sem nézett volna a helf szemébe – de nemes uramnak nincs több hitele a  Xantes Üzletláncnál. Bocsásson meg nekem! – és térdre ereszkedve hozzáverte a homlokát a földhöz.     A tyron úgy érezte, ezek után már semmin sem fog meglepődni, de rögtön kiderült, hogy tévedett. A  helf furcsamód nem tűnt csalódottnak. Csúfondárosan a főrangú hivatalnok párra vigyorgott, majd hozzá  lépett. Kedvtelve pillantott végig rajta, aztán két hatalmas kezével megmarkolta a vállát és fölé hajolt.  Ne félj – dörmögte bizalmasan, miközben vetett egy kihívó pillantást Kulgur nagyméltóságú úrra és  asszonyára – fivéreim a Dinasztiában örömmel fogadják majd a hírt, hogy egy ilyen kincset találtam a  flottánk számára, mint te. Sőt, én is örülni fogok neked.     Siljagen gerincén jeges borzongás futott végig. A hinamori férfi kezének érintése olyan viszolygással  töltötte el, hogy szinte égette a bőrét. Ha tényleg egy helfekkel teli hinamori hadihajóra kerül, akkor  neki vége. De nem! A helf csak blöfföl! Hisz hallhatta, valami okból nem tudja megvenni őt. Akkor mit  akar?!      Lastfer nemes úr elengedte, majd önelégült mosollyal távozni készült. Siljagen pánikba esve,  segítségért könyörögve pillantott a nőre, aki az előbb olyan elszántan próbálta megszerezni őt… és lám,  milyen kár volt kétségbeesnie! Az asszony szőke szemöldökét sértődötten ráncolva, látványos  duzzogásba fogott, párja pedig tanácstalanul toporgott a hitvesi nyomás alatt. Aztán mit tehetett mást,  engedett. Ugyan, nemes uram, hová siet? Hisz még nem is hagyott alkalmat, hogy törlesszem adósságomat,  amiért olyan szemtelenül zaklattam!      A helf kegyesen visszafordult. Valóban, kényelmetlenséget okoztál. De nem bánom, megengedem, hogy jóvá tedd.  Örömmel! Nagy megtiszteltetés lenne, nemes urunk, ha velünk tartanál a mi kis társas  kirándulásunkon az Orgtaist bolygóra! A jacht kijavítva, készletekkel feltöltve, útra készen áll. Már csak  az új pilóta kell, hogy este indulhassunk is.   Nos, rendben. Meglátom, hogy tudok-e időt szakítani egy kirándulásra – nyilatkoztatta ki a helf,  majd diadalmasan elvonult testőrnői kíséretében.     Siljagen ekkor döbbent rá, mi történt. A helf a Szavak Játékát játszotta a gyanútlan hivatalnokokkal!  Még a felhasznált logikai szintet is felismerni vélte. Nyilvánvalóan végig az volt a célja, hogy hajója  elvesztése ellenére eljusson az Orgtaist bolygóra… vagy csupán a Hinamort volt neki ilyen sürgős  elhagyni? Valahogy el tudta róla képzelni… de hogy együtt kelljen vele utaznia! Hát, ezt a problémát  majd akkor oldja meg, – határozta el – ha már ott lesznek.  Vissza a lap tetejére
• • • ZELENÁK ANIKÓ alias PHILLIP MESSIER írói oldala • • •
• • • Rajzok és festmények a Deviantart-on  • • •

Ízelítő: ELSHAAN 1-2. Ébredő erők - A

Nagy Viadal

Hinamori Birodalom, Hinamor bolygó,  Miator Városi Űrkikötő Sz. u. 4035. Forróság Éve 28.    Siljagen fáradtan, káprázó szemmel nézett fel  az áruház fényben úszó kupolájára. A művészien  bonyolult mintákon átsütött a Hinamor napja, és  a tyron újra és újra megcsodálhatta, ahogy az  aranyló fénypászmák végigsiklanak a szobrokkal  dúsan díszített falakon, oszlopokon, az üzletek  közt sétáló vásárlókon. Inkább ezt akarta látni,  mint a bilincseket a kezén és a lábán, inkább az  egész csarnokot betöltő halk zenét akarta hallani, mint a szomszédos üzletből kiszűrődő  gyereksírást. Fekete bőrű nimbai kislányok ültek  ott egymáshoz fűzve, Siljagen úgy nyolc-kilenc  évesnek saccolta őket. Abba viszont nem mert  belegondolni, miért viselnek mégis olyan kivágott, mindent megmutató ruhákat, amik inkább felnőtt  nőkhöz illettek volna.    Például azokhoz, akik a csarnok túlsó felén  álltak csoportos élőképpé merevedve, valami  bonyolult táncmozdulat kellős közepén. Meztelen  fehér bőrük láttán Siljagen szeme csak még  jobban káprázott. Leiraiak lehettek, vagy  yageaiak. Rabszolgák, mint most már ő is.    Parancsszó harsant, harcosok masíroztak el  üzletük előtt, túlhaladtak rajta, majd újabb  vezényszóra alakzatot váltottak, és megálltak.  Fényűzően öltözött pár sétált mögöttük,  egymásba karolva, már amennyire azt a nő  terebélyes ruhakölteménye megengedte. A férfi  talán ezt akarta ellensúlyozni méretes  pocakjával, vagy inkább a hivatalnok kasztban  betöltött rangját hangsúlyozni, Siljagen nem  tudta eldönteni. Gazdagságát nyilvánvalóan nem  kellett bizonygatnia, hisz épp méregdrága  rabszolgák vásárlásával múlatta az idejét.  Dolgozó kasztbéli szolgáik már hármat is kísértek  belőlük pórázon, ugyanannyi humán fajból, sőt  negyedikként egy zireelt is. Lehet, hogy egy  tyronra is kedvük támadt?    Az üzlet tulajdonosa úgy gondolhatta, hogy ha  eddig nem is volt kedvük hozzá, hát majd ő csinál nekik. Elébük sietett, lázas igyekezettel  hajlongott, és olyan hazug hízelkedéssel alázta  meg magát, amilyet Siljagen még senkitől sem  hallott. Aztán a hosszú bevezető után nyájas  mosollyal tért rá az üzletre. Kérem tekintsék meg az árumat  nagyméltóságú uram! – invitálta beljebb a  szóözönnel előpuhított vásárlókat az üzletbe. –  Mind frissen befogott és betöretlen, egyenesen  Zeifrenből! Jöjjön, nagyméltóságú asszonyom,  lépjen közelebb, és bizonyosodjon meg róla, hogy  csak a legjobb minőséget tartom!    Sürgetően intett a segédeknek, hogy hozzák a  frissítőket, és állítsák fel a rabszolgákat. Aztán,  amikor a hinamori nő kényesen beljebb tipegett  kényelmetlennek tűnő magas sarkú cipőjében, és  a karcsú üvegkehelyben pezsgő italt is elfogadta,  a tulajdonos hozzálátott a párját győzködni. Önök, nagyméltóságú uram az elsők, akik  megtekinthetik ezt a szállítmányt! Még senki sem  válogatott közülük. Nem mintha kellene! Hisz  mind egytől egyig remek… – és csak sorolta,  sorolta szinte levegővétel nélkül, Siljagen pedig  csak a nő kezében tartott italt látta, saját gyomra korgását hallotta. Így lehettek vele a többi  tyronok is, mert mozgolódni kezdtek, és lopva  olyan éhes pillantásokat vetettek a kövér  hivatalnok kezében tartott édességre, hogy az  áruházi őrök már a beavatkozást fontolgatták.    A hinamori nő végigsétált a férfiak sora előtt,  érzéki-szép kék szemével unottan mustrálgatta  őket, majd Siljagen előtt megállt. Csillámló  szempillái zavartan megrebbentek, a merész  dekoltázsban félig közszemlére tett keble  megemelkedett a mély lélegzetvételtől. Egy  pillanatig elgondolkodva nézett fel a tyron  arcára, aztán ravaszul megcsillanó szemmel  hátrapillantott az üzlet vezetőjére. Elég soványak, nem? – jegyezte meg  fintorogva, és kecses mozdulattal megtapogatta  Siljagen hasát a négynapos éhezés után kissé  lötyögőssé vált egyenruhán át. Aztán  elégedetlenül fordult a segédekhez. – Ezen az  egyen miért van ennyi ruha?! Mert ez egy tanelaan, nagyméltóságú  asszonyom! Látja, ott az embléma a vállán.  Bátorkodtam rajta hagyni, hogy ezzel is jelezzem  az értékét… nagyméltóságú asszonyom. Kulgur, drágám! – fordult a nő a párjához. –  Mit is mondtál, mennyibe került a jacht  burkolatának javítása? Túl sokba, aranyom – legyintett a férfi. – De  egy tanelaan még annál is drágább. Felejtsd el,  kérlek.    Ezt hallva az üzletvezető rémülten adott jelt a  segédeknek, hogy gyorsan vetkőztessék le a  rabszolgát, mielőtt még emiatt meghiúsulna az  üzlet. Siljagen pedig hirtelen azon kapta magát,  hogy egyszerre hatan esnek neki, eloldozzák a  többiektől, lehúzzák róla a ruhát, és már ott is áll háta mögött összebilincselt kezével az üzlet  közepén lévő fém rúdhoz rögzítve… egy szál  semmiben. A hivatalnok asszonya szaporán  pislogott, majd taktikát váltott: Akkor vedd meg nekem ágyasnak! Kérlek,  kérlek! Nem lehet igaz, hogy még azt is sajnálod  tőlem! Amikor egy ágyas csak töredék árába kerül egy…    Az üzletvezető szeme egy pillanatra kidülledni  látszott. Khm… nagyméltóságú asszonyom…  szégyellem, hogy szóvá kell tennem, de a  rabszolga ára független attól, hogy mire  méltóztatik használni… Hallgass! – intette le a nő. – A pilótánk  alkalmatlan, drágám. Összetörte a mi kis  Velentránkat. Hogy bízhatnánk rá az életünket  végig egy olyan hosszú úton! Este indulunk, és  most itt van ez a pilóta… hát ez nem egy jel,  drágám? Hát nem az Egyensúly intézte így, hogy  megóvjon minket? Ha szabad közbeszólnom, nagyméltóságú  uram – látta elérkezettnek az időt az üzletvezető, hogy előhozakodjon legfőbb adujával. – Javaslom, addig döntsék el, hogy igényt tartanak-e a  rabszolgára, amíg az Uradalmi Flották valamelyik beszerzője ide nem ér. Bármelyik helf Dinasztia  örömmel fizetne egy zeifreni tanelaanért akár  háromszoros árat is. Mert mint az köztudott, ezek a pilóták értékes információkkal rendelkeznek a  zeifreni flotta cirkálóiról, sőt… ha a  nagyméltóságú asszony úgy kívánja… – hajolt meg  a nő felé alamuszi mosollyal – egy árért két célra  is használhatják, így mindjárt sokkal kevesebbnek tűnik majd az összeg, amit a homlokszalagján  feltüntetni bátorkodtam. Aztán akár busás  haszonért újraértékesíthetik bármelyik Uradalmi  Flottánál.    A tulajdonos szóáradatát egy haragos kiáltás,  majd női sikoly szakította félbe. A ribillióra  mindenki a szomszédos pavilon felé fordult,  ahonnan épp egy férfi rohant ki az üzletek előtti  térre. Filigrán termetéből ítélve bellati lehetett,  és Siljagen elborzadva látta, hogy futtában épp  egy pár véres ujjat köp a padlóra. Csak nem  leharapta egy vásárló ujjait?! Mondjuk akkor,  amikor az meg akarta vizsgálni a fogait…    A bellati inaszakadtából futott, de nem jutott  messzire. A megtermett hinamori őr, a markában  valami henger alakú tárggyal, hamar utolérte,  majd a tárgyból hátborzongató sivítással  előkígyózó energianyalábokkal lesújtott rá. A  szökevény úgy rándult össze, mintha villámcsapás érte volna. Üvöltve rogyott a földre, ott  vonaglott, és dobálta magát még sokáig azután is, hogy az őr kikapcsolta különös fegyverét.    Dehogyis fegyver – jött rá Siljagen az  iszonyattól torkában dobogó szívvel – ez lehet az  a korbács, amivel a sárgaszemű kalóz fenyegette! A csillagokra! De jó, hogy nem adott rá okot, hogy beváltsa a fenyegetését!    A bellati tényleg nem halt bele a korbács  impulzusába, legalábbis addig nem, míg Siljagen  szemmel követhette, ahogy az őr elvonszolja.  Hosszú ideig hallotta még a jajgatását a gyerekek  sikoltozásán át, a többi tyron rémült zihálása-  nyöszörgése mellett is. Ekkor vette észre, hogy ő  is minden ízében remegve veti a hátát a hideg  fémrúdnak, a tudatát elfedő fantom épp  foszladozik, az éhezés miatti szédülése pedig a  quatt hatásának elenyésztével gyorsan fokozódik.    Az üzlet előtt felbukkanó termetes férfi  látványa azonban egy pillanat alatt visszaadta a  szükséges lelkierőt.    Egy helf! – szorult össze a gyomra a rémülettől.  Sietve, minden erejét latba vetve szilárdította  meg álcáját, és rejtekében újra aktiválta a  szervezetét frissen tartó tudati reflexsort.    A helfet harcosnők osztaga kísérte, magasabb  volt, mint a kalózok helfje, izmosabb és jóképűbb még Farrónál is, sőt mi több, nagyságrenddel  elegánsabban festett mindkettőnél. Hullámos,  fehér haja széles vállára omlott, szögletes vonású arca, fejtartása mérhetetlen önhittséget  tükrözött. Aranysárga szeme olyan mértékű  megvetéssel tekintett le az előkelő párra, mintha az ő viszonylatukban azok lennének rabszolgák. A hivatalnokok reagálásából ítélve akár úgy is  lehetett. Lastfer nemes urunk! – hajolt meg a kövér  hivatalnok, már amennyire meg tudott hajolni, és asszonya sietve követte a példáját. – Mindig öröm Patrónus Dinasztiánk fiával talákoznunk. Fogadd  Rábízottaid hódolatát! Ugyan, Kulgur! – dördült a helf pincemély  hangja. – Te és a hódolat, kapzsi disznó! Mikor  akartad közölni velem, hogy lefoglaltattad a  hajómat amiatt a pár vacak váltó miatt?! Engedelmeddel, nemes uram, az elmúlt  évszakban négyszer küldtem futárt a fizetési  felszólítással, és egyszer én magam is  megpróbáltalak meglátogatni szállásodon, de nem méltóztattál fogadni. Így hát…    Lastfer nemes úr hirtelen elvesztette  érdeklődését a téma iránt. Szót se róla többet. A Velentra úgysem hozott nekem szerencsét. Sajnálom, nemes uram, hogy így próbára  tettem a türelmedet. Meg fogom találni a  módját, hogyan kárpótoljalak. Úgy legyen – vont vállat a helf, aztán  meglátta az alkuoszlophoz bilincselt rabszolgát, a mellette álló segéd kezében pedig a fehér  egyenruhát. – Csak nem új pilótát veszel? Az  enyém tán nem elég jó neked? Ha akarod, nemes uram, bármikor  visszaadom! Ingyen. Legalább nem okoz több  kárt. Tartsd csak meg. A tanelaant én veszem meg. Szűz még?    Siljagen szívverése kihagyott egy ütemet. Hogy  mi?!    Az üzletvezető elvörösödő képpel lépett közbe: Rettenetesen szégyellem, Lastfer nemes  uram, hogy ezt merészelem mondani… – tördelte  a kezét, és a világ minden kincséért sem nézett  volna a helf szemébe – de nemes uramnak nincs  több hitele a Xantes Üzletláncnál. Bocsásson meg  nekem! – és térdre ereszkedve hozzáverte a  homlokát a földhöz.    A tyron úgy érezte, ezek után már semmin sem  fog meglepődni, de rögtön kiderült, hogy  tévedett. A helf furcsamód nem tűnt  csalódottnak. Csúfondárosan a főrangú hivatalnok párra vigyorgott, majd hozzá lépett. Kedvtelve  pillantott végig rajta, aztán két hatalmas kezével megmarkolta a vállát és fölé hajolt. Ne félj – dörmögte bizalmasan, miközben  vetett egy kihívó pillantást Kulgur nagyméltóságú  úrra és asszonyára – fivéreim a Dinasztiában  örömmel fogadják majd a hírt, hogy egy ilyen  kincset találtam a flottánk számára, mint te. Sőt, én is örülni fogok neked.    Siljagen gerincén jeges borzongás futott végig.  A hinamori férfi kezének érintése olyan  viszolygással töltötte el, hogy szinte égette a  bőrét. Ha tényleg egy helfekkel teli hinamori  hadihajóra kerül, akkor neki vége. De nem! A helf csak blöfföl! Hisz hallhatta, valami okból nem  tudja megvenni őt. Akkor mit akar?!    Lastfer nemes úr elengedte, majd önelégült  mosollyal távozni készült. Siljagen pánikba esve,  segítségért könyörögve pillantott a nőre, aki az  előbb olyan elszántan próbálta megszerezni őt…  és lám, milyen kár volt kétségbeesnie! Az asszony szőke szemöldökét sértődötten ráncolva,  látványos duzzogásba fogott, párja pedig  tanácstalanul toporgott a hitvesi nyomás alatt.  Aztán mit tehetett mást, engedett. Ugyan, nemes uram, hová siet? Hisz még nem  is hagyott alkalmat, hogy törlesszem  adósságomat, amiért olyan szemtelenül  zaklattam!    A helf kegyesen visszafordult. Valóban, kényelmetlenséget okoztál. De nem  bánom, megengedem, hogy jóvá tedd. Örömmel! Nagy megtiszteltetés lenne, nemes  urunk, ha velünk tartanál a mi kis társas  kirándulásunkon az Orgtaist bolygóra! A jacht  kijavítva, készletekkel feltöltve, útra készen áll.  Már csak az új pilóta kell, hogy este indulhassunk  is. Nos, rendben. Meglátom, hogy tudok-e időt  szakítani egy kirándulásra – nyilatkoztatta ki a  helf, majd diadalmasan elvonult testőrnői  kíséretében.    Siljagen ekkor döbbent rá, mi történt. A helf a  Szavak Játékát játszotta a gyanútlan  hivatalnokokkal! Még a felhasznált logikai szintet  is felismerni vélte. Nyilvánvalóan végig az volt a  célja, hogy hajója elvesztése ellenére eljusson az  Orgtaist bolygóra… vagy csupán a Hinamort volt  neki ilyen sürgős elhagyni? Valahogy el tudta róla  képzelni… de hogy együtt kelljen vele utaznia!  Hát, ezt a problémát majd akkor oldja meg, –  határozta el – ha már ott lesznek. Vissza a lap tetejére
MENÜ
A teljes tartalom mobilon nem érhető el. Az interaktív térképek és online űrlapok használatához sajna nagyobb monitor kell.
TOVÁBB VISSZA